1. : Leali és Én

Nyár van. Hőfok a csúcson, emberek a vízben. De azért van pár kivétel. Én például a házunk mögött lévő lovardába sietek, hogy mielőbb Leali-n lehessek, és gyakorolhassak a versenyre.
-Áh Sara, jó hogy látlak, hozd ki Leali-t és gyere hátra a sövényhez. - Ismerős hang. Rayn az, az oktatóm és a legjobb barátom. Nagyon régóta ismerem, és szeretem. Persze mint barát.
 Mielőtt a lovamhoz mentem volna, Rayn nyakába ugrottam és megöleltem. Szokásos reggeli köszöntésem.

- Ma úgy gondoltam, hogy talán ki mehetnénk terepre egy kicsit, megmozgatni a lovakat. Leali kezd el lustulni.- kezdtem bele a mondandómba.
-Igen, erre én is gondoltam - válaszolta mosolyogva - én kihozom Szöszit, vele megyek. - Szöszi Rayn szíve és lelke. A még gyerek korában kapott kancája vemhes lett, és miközben megszülte a kis csikót, elpusztult. Rayn hónapokig csak ön maga árnyéka volt. Aztán a kis Szöszi egyszer egy nap megszökött és eltörte a lábát. Azóta Rayn úgy vigyázz rá, mint ha a saját gyermeke lenne.
Miközben a boxok felé tartottam, Leali nyihogása ébresztett fel gondolataimból.
- Drága lovacskám, hát mi újság? Annyira hiányoztál már nekem! - szeretek hozzá beszélni, mert néha úgy érzem csak Ő ért meg engem teljesen. Le ültem néhány szalma-kockára és átöleltem a lovamat. Át nyúltam a fejem fölött a nyeregért és a többi holmiért. Felszereltem Leali-t és kivezettem a boxból. Rayn is épp most végzett, egymásra mosolyogtunk és felültünk a lovunkra.

Leali lustán, és nyivákolva kezdett el ügetni. Persze mivel reggel 7 óra volt. Elég korán, egyedül csak Ő és Szöszi volt fent. Lassan, ügetve nekivágtunk az utunknak. Amikor a lovon ülök, nem figyelek semmire. Egy új világba térek át, a régit kizárva. Csak a lovamért élek ilyenkor. Nem figyelek másra, csak a lába ütemére... fel, le, fel, le, fel, le...

Már az erdő közepén járhattunk, amikor elértünk a patakig. Itt mindig hagyjuk a lovakat kicsit pihenni, de most erre nincs időnk. Nyakunkon a verseny. Lovam lassít, gondolván hogy megállunk, de tévedett. Lassacskán már a lovarda szélén jártunk, vágtából átváltunk galoppba. Ugratás, kanyargás, gyorsaság. Ez az igazi élet! Bár mindenki át érezhetné, azt amit most én!